Hírek

17 dec
Új professzorok a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem tizenhét oktatója vette át egyetemi tanári kinevezését kedden a Főépület Aulájában. Az okiratot Szilvássy Zoltán rektor adta át az intézmény új professzorainak.
11 dec
Emléktáblát kapott az egykori műfordító
Születésének 100. évfordulóján emléktáblát avatott Hársing Lajos irodalmár, író, műfordító és szinkrondramaturg, a Kossuth Lajos Tudományegyetem egykori hallgatója tiszteletére Újbuda Önkormányzata és a Debreceni Egyetem Bölcsésztudományi Kara. A domborművet Budapesten, egykori lakóházának falán a családtagok, barátok, tanítványok, tisztelők jelenlétében leplezték le november 9-én.
11 dec
Új kiadványok, friss kutatási eredmények a Debreceni Szemlében
Megjelent a Debreceni Szemle idei negyedik száma. A kötet ezúttal elsősorban Debrecen múltjához, jelenéhez kötődő írásokat közöl, emellett tanulmányokat, valamint új kiadványokat bemutató cikkeket is olvashatnak az érdeklődők.
10 dec
Díjat nyert Malajziában a Xántus-kötet
Nemzetközi sikert ért el a Debreceni Egyetem és a malajziai Sunway Egyetem munkatársainak közös kutatómunkája alapján készült, idén megjelent Xántus és Borneó: Egy 19. századi magyar természettudós Borneó szigetén című magyar-angol, kétnyelvű könyv. A kiadvány decemberben Kuala Lumpurban, a Selangor nemzetközi könyvvásáron megrendezett Anugerah Buku Negara (National Book Awards-Nemzeti Könyvdíj) átadó ünnepségén a Legjobb fordításban megjelent kötet díját nyerte el.
08 dec
Adventi koncert és megemlékezés
Ünnepi program keretében tartott megemlékezést Bán Imre születésének 120. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) és a legendás professzor nevét viselő Kultúratudományi Szakkollégium a Főépület Aulájában. Az eseményen vehették át felkérésüket a BTK Művészeti Központ Szakértői Bizottságának tagjai.
05 dec
Múmin a Debreceni Egyetemen
Zsúfolásig megtelt a Főépületben a Magyar Nyelvtudományi Intézet Könyvtára, ahol a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Finnugor Nyelvtudományi Tanszék, a Germanisztikai Intézet fordító és tolmács mesterképzése, valamint a Hatvani István Szakkollégium Műfordító és Szakfordító Szakcsoport szervezésében Harrach Ágnes műfordító tartott előadást december 3-án, szerdán Varázskalap a Múminvölgyben – a fordító mesél címmel. A rendezvény apropója a M
03 dec
Professzori székfoglalók az irodalmi kutatások jegyében
Bölcsészprofesszorok címmel egyetemi tanárok négy alkalommal tartottak székfoglalót a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) és a Bölcsészettudományi Doktori Tanács szervezésében. A sorozat zárásaként december 2-án, kedden Regéczi Ildikó: Csehov és a magyar irodalom, Kálai Sándor pedig Kortárs kelet-európai krimik a francia kultúrában címmel mutatta be kutatási eredményeit a Főépület Karácsony Sándor termében.
02 dec
Kezdődnek a téli diplomaosztók
Az Általános Orvostudományi Kar végzőseinek ünnepségével hétvégén megkezdődnek a Debreceni Egyetem téli diplomaosztói. A februárig tartó ünnepi eseményeken mintegy kétezer frissdiplomás veheti át oklevelét.
01 dec
Új kiadványok a felsőoktatás kihívásairól
Hetedik alkalommal rendezte meg hagyományos őszi könyvbemutatóját a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete és a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága Nevelés- és Művelődéstudományi Szakbizottsága. A DAB Székházban tartott rendezvényen a debreceni oktatáskutató műhely legfrissebb kutatási eredményeiből készült három kötet került a középpontba.
28 nov
Sikerek, eredmények, tervek
Középkori emlékek, érzelmek, politika címmel film- és könyvbemutatóval egybekötött projektismertetőt tartott a Debreceni Egyetem (DE) Memoria Hungariae Kutatócsoportja, amely 2022 és 2027 között a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat támogatásával működik. A Főépület Sziget rendezvényterében a kutatócsoport tagjai mutatták be hazai és nemzetközi szinten elért eredményeiket.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.