Hírek

03 okt
Emlékülés a Történelmi Intézetben
„Illúziók esztendei” címmel emlékülést rendezett az egykori tanszékvezető, Barta Gábor halálának 30. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézet Közép-, Koraújkori Magyar Történeti és Segédtudományi Tanszék, a Magyar Történelmi Társulat, valamint az Erdélytörténeti Alapítvány. Az október 2-i eseményen a megemlékezést követően hazai és határon túli történészek ismertették kutatómunkájuk legfrissebb e
02 okt
Üzleti kurzus (nem) középiskolás fokon
Idén már 11. alkalommal szervezi meg közös továbbképzését a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) és a Debrecen Business Service Centers (DBSC) Kerekasztal. A gyakorlatorientált üzleti ismereteket elméleti foglalkozások és online kurzusok keretében ezúttal a Debreceni Tankerület intézményeinek újabb tíz oktatója sajátíthatja el.
01 okt
Debreceni Őszközépünnep 2025
Idén is megrendezi a hagyományos Kínai Őszközép Ünnepet a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete. Október 5-én, vasárnap 10 órától Mandarin matiné klub, 18:30-tól pedig zenés, táncos bemutató várja az érdeklődőket Debrecenben, a Batthyány utcán.
30 szep
Konferencia a neveléstudomány újdonságairól
Interdiszciplináris pedagógia a változások labirintusában címmel rendezte az idei Kiss Árpád Emlékkonferenciát a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pedagógiai Bizottsága és az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) Nevelés-, Művelődéstudományi és Pszichológiai Szakbizottsága. Az eseményen jubileumi kötettel köszöntötték az intézet oktatóját, Buda András adjunktust, a ta
29 szep
Tisztelgés a mártír misszionárius előtt
Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendezett konferenciát a tragikus sorsú orvos, Cseszkó Gyula és felesége, Hadady Emma indonéziai missziós tevékenysége előtt tisztelegve a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Holland-Magyar Kapcsolatok Kutatócsoport. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a mártír unokája, az Ausztráliában élő Cseszkó Emma is.
23 szep
Olasz szakos hallgatók tanulmányútja a Pescarai Egyetemen
Első alkalommal szervezett nyelvi szintfelmérő kurzust a Chieti-Pescarai D'Annunzio Tudományegyetem. A Blended Intensive Programme-ra meghívást kaptak a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) olasz szakos hallgatói is.
18 szep
Bolyai-ösztöndíjasok köszöntése
A Debreceni Egyetemről 13 kutató nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia legkiemelkedőbb fiatal tudósoknak járó támogatását, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat. Az erről szóló oklevelet a Budapesten tartott hagyományos Bolyai-napon vehették át a díjazottak.
17 szep
Könyvbemutató és köszöntő
A bátorító pedagógus címmel rendezte idén a X. Karácsony Sándor és Kiss Árpád Gyűjteményi Szimpóziumot a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete. Az eseményen köszöntötték a 80. születésnapját ünneplő Brezsnyánszky Lászlót és mutatták be az intézet egykori professzorának tiszteletére megjelent kötetet.
12 szep
Céges ismeretek angol nyelven
Megkezdődött az üzleti szektor világát megismertető angol nyelvű kurzus is a Debreceni Egyetemen (DE). A Real-Life Business képzést idén már hetedik alkalommal szervezte meg a Bölcsészettudományi Kar (BTK) Angol-Amerikai Intézete közösen a Debrecen Business Service Centers Kerekasztallal (DBSC).
11 szep
Üzleti ismeretek első kézből
A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) és a Debrecen Business Service Centers Kerekasztal (DBSC) idén is meghirdette üzleti karrieralapozó kurzusait. A vállalati kultúra megismerését célzó magyar nyelvű előadásokra az intézmény csaknem hetven hallgatója jelentkezett.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.